Besorolás: PG
Kategória: slash (azonos nemű személyek közti romantikus kapcsolat)
Szereplők: Bill Kaulitz, Tom Kaulitz
Műfajok: cuki, romantikus, twincest
Tomi... - Bill halkan szipogott - Te vagy az én inspirációm.
Ich will da nicht allein sein
Lass uns gemeinsam
In die Nacht
Irgendwann wird es Zeit sein
Lass uns gemeinsam
In die Nacht
Bill az asztalnál ült, a tollat az arcához ütögette és közben tökéletesen manikűrözött körmeivel a fa felületen ütemesen dobolt. Lassan fél napja ücsörgött ott, egy dalt próbált megírni. Általában egy órába telik neki, talán kettő, de sosem fél napba. Bill nem értette, hogy miért tart neki olyan sokáig. Tudta, hogy mit akar írni, pontosan tudta, hogy kinek akarja írni és azt is jól tudta, hogy ki volt az inspiráció. Talán az nem segített, hogy az inspirációja épp mögötte ült a kanapén a tévét bámulva.
Tom.
Bill a bátyjának írt dalt. Évek óta akarta elmondani neki hogy is érez valójában iránta, az érzéseket, amiket a fiatal ikerben keltett. Azonban csak mostanában esett meg, hogy Billnek elege lett az érzéseiből. Az, ahogy Tom a lányok körül parádézott, ahogy flörtölő pillantásokat vet Bill felé, talán akaratlanul tette, Billt mégis az őrületbe kergette. Tudta, hogy amit tesz az rossz, senki sem fogadná el, de őt nem érdekelte. Az egyetlen ember, akitől elfogadást várt, az Tom volt. Félt, hogy Tom visszautasítja, hátralévő életére elkerüli vagy még meg is gyűlöli. Félt, hogy az az egyszerű szócska mindent elrontana. Egyetlen aprócska szó: szeretlek.
- Hé, majdnem fél napja ott ücsörögsz. - szólította meg Tom a kanapéról
Bill rápillantott, bátyja a kanapén fetrengett, szemeit továbbra is a képernyőn mutatkozó szőke színésznőn legeltette. A sapkáját száműzte valahova, hosszú piszkosszőke rasztái szabadon zúdultak végig a kanapén.
- Kell egy segítő kéz a dalíráshoz?
- Nem, megvagyok. - válaszolt Bill
Ahogy a színésznő eltűnt a képernyőről, Tom felemelte a fejét és öccsére nézett.
- Biztos?
- Tom, mondom, hogy megvagyok. - vágta oda Bill bátyja szemébe nézve
Tom elvigyorodott, az ajka bal alsó részén lévő apró fémkarikával kezdett játszadozni. Bill szíve kihagyott egy ütemet, összeláncolt tekintetük megszakadt, újra a félig üres papírlapra meredt maga előtt.
- Egyedül is meg tudom oldani. Nincs szükségem a segítségedre.
- Nyilván való, hogy szükséged van. - vágott vissza a rasztás - Fél nap, Bill. Nem tart neked ennyi ideig.
Bill újra a fa asztalon kezdett dobolni.
- Ez egy személyes dal, Tom. Annyi időt szánok rá, amennyit akarok.
- Személyes? - kérdezte ikre
Bill hallotta a csipszes zacskó zörgését és hátranézett, hogy megnézze mit csinál a testvére. Tom felállt, nyújtózkodott, aztán leporolta túlméretes pólójáról a morzsákat.
- Mi az? Egy fajta szerelmes dal?
Bill újra a papírra figyelt.
- Mondhatjuk.
Tom felnevetett.
- Sosem mondtad, hogy tetszik valaki. Szóval, kiről van szó? Hogy néz ki? Az a lány a klubból? Az, ugye? Csapj le rá, öcskös...
- Nem neki szól. - válaszolt a fiatalabb
- Ó, akkor kinek?
Neked.
- Valakinek.
Tom közelebb ment hozzá, mire Bill gyorsan felfordította a papírlapot.
- Valakinek? Gyerünk, Bill, az ikertesód vagyok, nekem elmondhatod.
Bill megrázta a fejét.
- Nem, nem mondhatom el.
- Bill, nekem elmondhatod. - ismételte és a lapért nyúlt, de Bill megragadta mielőtt bátyja megkaparinthatta volna, majd kiugrott a székből talpra
- Bill, az oda nekem.
- Nem! - ellenkezett - A "személyes" melyik részét nem érted?
- Öö... az egészet. Úgyhogy csak hagyd, hogy elolvassam! - kiáltott fel Tom
Bill felsikított és a szoba másik felébe rohant, a papírdarabot a mellkasához szorítva.
- Ó, szóval így játszol, mi? - Tom átmászott a kanapén és Billnek rohant
Bill nevetett és gyorsan egy másik szobába menekült.
- Tom, megmondtam, hogy nem!
A raszta teljesen figyelmen kívül hagyta a mondatot, egyenesen megindult felé.
- Tom! Figyelmeztetlek! Ne gyere közelebb! Tom! - az idősebb megragadta öccsét, de Bill gyorsan kiugrott a karjai közül
Tom üldözni kezdte öccsét, próbálta elkapni. A fiatalabb iker azonban csak nevetett, ahogy mindketten a bútorokon át mászkáltak. A rasztás hiába kergette Billt, az mindig meglógott előle. De végül mégis sikerült fogást találnia rajta és lenyomva a földre maga alá gyűrte.
- Add oda a papírt, Bill. - parancsolta Tom
Bill csak a fejét rázta, a papírt a keze között szorítva.
- Nem!
Tom megragadta az egyik párnát, ami a kanapéról esett le.
- De igen.
A fiatalabb újra csak megrázta a fejét.
- Nem.
- De igen, igen, igen, igen! - nevetett Tom, ahogy öccsét ütötte a párnával
Bill folyamatosan mocorgott alatta, próbálta védeni magát a párna elől.
- A bátyád vagyok, úgyhogy ide vele!
- Áú, Tomi, ez fáj! - nyöszörgött Bill - Tomi, elég!
- Nem, amíg oda nem adod a papírt!
- Tom, komolyan mondom! Elég! Bántasz! Tom! - lelökte magáról bátyját és tapra ugrott
Tom a földön maradt, onnan nézett testvérét.
- Bill...
- Egyedül akarok lenni, hogy megírhassam ezt a dalt... - mondta és a szobája felé indult - egymagam! - Tom csak figyelte, ahogy Bill becsapja maga mögött az ajtót
Talpra szökkent és az ajtóhoz sietett.
- Bill... Bill? - szólította meg testvérét - Bill, sajnálom. Nem akartam...
- Mit nem akartál, Tom? - kérdezte Bill, kinyitva szobája ajtaját - Miért kell mindent elrontanod?!
Tom csak pislogott.
- Mi van?
- Az egyetlen alkalom, mikor próbálok csinálni valami neked és bele kell ütnöd az orrod! - kiabált Bill, összegyűrte a papírt egy apró galacsinba és Tomhoz vágta - Tessék, olvasd el a hülye szerelmes dalt. Mintha tetszett volna egyáltalán... - majd újra becsapta az ajtót
- Bill! - kiabált Tom, öklével az ajtót verte - Bill! Ne már! Ne legyél ilyen! Nem akartam elrontani bármit is csináltál! Én csak segíteni akartam... neked... - elhalkult, lenézett a papírgalacsinra a földön
Felvette, a kanapéra ült, kisimította az összegyűrt papírt és elolvasta Bill macskakaparását.
"In die Nacht" - Tomnak
Tom gyomra idegesen összeugrott, ahogy a címet bámulta. Bill írt egy dalt, egy dalt, amit olyan sokáig tartott megírni, neki. Remegtek a kezei, ahogy újra és újra végig olvasta a dalszöveget. Egy szerelmes dal volt... neki szánva. A saját ikertestvérétől. Általában Tom nevetett volna a helyzeten, azt gondolná csak egy vicc, de ha dalszövegírásról van szó, Bill sosem ismert tréfát. Mindig 100%-osan beleírta az érzéseit a dalokba. Ha Bill nem képes Tomnak szemtől szemben elmondani, akkor megteszi egy dalszövegen keresztül. És a legfurább az egészben, hogy Tom nem készült ki a ténytől, hogy a saját testvére írt neki egy szerelmes dalt. És bár helytelen volt minden módon, Tom úgy érezte, mintha a dolog természetes lenne.
Pár percig csak bámult a szövegre a papíron, teljesen elmélyült benne. Aztán lassan, de biztosan felállt. A papírt végig a kezében tartva Bill szobájához sétált. Kinyitotta az ajtót, kopogás nélkül bement. Öccsét az ágyon találta össze összekuporodva, háttal az ajtónak.
- Menj el, Tom. - mordult rá Bill, de nem hallgatott tervérére
Egyenesen ikre ágyához sétált, rámászott és felrángatta öccsét. Nézte a fiatalabb arcát, az elmosódott sminkcsíkokat végig rajta. Kieresztett egy frusztrált sóhajt és szoros ölelésbe vonta Billt.
- Bolond vagy. - sóhajtott Tom, elhúzódott ikertestvérétől és kezei közé fogta annak arcát - Olyan egy bolond.
- Tomi... - suttogott Bill, kezei Tom pólóját markolták - Neked...
- Imádtam. - szakította félbe a fiatalabbat, majd ajkait Billére tapasztotta
Bill azonnal Tom nyaka köré fonta karjait és ugyanolyan hevesen viszonozta a csókot. Mikor Tom elhúzódott, homlokát öccse homlokának döntötte.
- Pont annyira, amennyire téged szeretlek.
- Tomi... - Bill halkan szipogott, arcán szomorúság helyett a boldogság könnyei csorogtak végig - Te vagy az én inspirációm.
- És te az enyém. - suttogta Tom - És ez a mi dalunk.
írta: vampirefreak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése